Számítógépes játékfüggés - korunk betegsége

A XXI. század magával hozta a technika óriási, megállíthatatlan fejlődését. Számos új eszközt hozott létre az erre szakosodott ipar életünk könnyebbé és élvezetesebbé tételére. A lehetőségekkel kitágult tér és idő, és többségünk elkezdett barangolni a virtuális világ ösvényein, majd egyre bővülő sugárútjain (nagyon kevés olyan ember ismerek, aki ne adta volna be a derekát és ne hódolt volna be az őrületnek, azaz ne képezné hézköznapjainak szerves részét a computer. Én se vagyok kivétel természetesen). 

A számítógép többé már nem a kapcsolattartás vagy a munka miatt kell nekünk. Illetve nem kizárólagosan. De nem ám. Számos, korábban elképzelhetetlen benyomáshoz, impulzushoz juthatunk általa, használata egyszerű, hozzáférni se nehéz manapság, és az egyik legkönnyebb szórakozási formát kínálja számunkra. Csetelünk, fotókat válogatunk, filmet nézünk, olvasunk, zenét hallgatunk és ki  tudja még nem csinálunk rajta. És játszunk is. Tedd most a szívedre a kezed: ugye előfordult már veled, hogy számítógépes játékokkal ütötted el az időt? Hogy úgy belefeledkeztél egy adott játékba, hogy csak úgy repült az idő, annyira magával ragadott? Lehetett ez a legegyszerűbb pasziánsztól kezdve a legbonyolultabb stratégiai vagy szerepjátékig bármi. Mindegy. Akinek a közelében van gép, az egyszer biztosan ki fog próbálni egyes játékokat, mert nagyon jól ki vannak találva: tényleg átlagon felül szórakoztatóak! Ez a lényegük. Annak idején, például mikor két szakdolgozatot írtam egyszerre (és elvileg várt volna még egy harmadik is), azzal enyhítettem a nagyra nőtt stresszt, hogy az akkor a piacra dobott, nagyon népszerű, és az igazi életet imitáló Sims nevű játékkal játszottam órákig. Fel se álltam az íróasztal mellől, és nem foglalkoztam azzal, mi történik körülöttem. Igaz, ez csak pár hétig tartott, a feszültséget okozó időszak elmúltával érdeklődésemet vesztettem a játék iránt és azóta se került többé elő. De az állapotot, hogy mi lehet ebben jó, megismertem, és tisztában vagyok vele, hogy hasonló függőséget okoz, mint a drogok vagy az alkohol. Ezt a pszichiátria nem olyan régen fogadja el, és sajnos igazán hatékony kezelési tervek se születtek még. A betegséget a szerencsejátékokhoz köthető függéshez hasonlítják, a kormány tavaly erre hivatkozva tiltotta be a játékgépeket és a kaszinók nagy részét hazánkban. Igaz, azokat az embereket, akik online fogadnak vagy kártyáznak például tétért, ez hidegen hagyja, az ő igényük a játék iránt ebből a forrásból ugyanúgy kielégül.

De mik is a játékfüggés ismérvei?

A függés során a személy nem tud lemondani az adott dologról még akkor sem, ha érzi testi, lelki és szociális ártalmait, és akkor sem hagy fel a tevékenységgel, ha a környezete tiltja. A függés folyamatáról írt Garay Zsuzsanna könyvében, egy középkorú asszony személyes vallomásán keresztül mutatja be a játékfüggőség kialakulását. Nagyon szemléletes, "szép" ívet bejáró munka, amely rávilágít, milyen könnyű belecsúszni a virtuális világ által kínált, talmi megkönnyebbüléshez.

Valahogy úgy indul az egész, hogy az illető látva, beszélgetve másokkal kipróbálja a számítógépes játékokat. A kisregény főszereplőjének például a tinédzser fia mutatja meg őket. Amikor a környezet nem eléggé ingerdús, ha egy családban nincsenek tudatosan szervezett közös programok, a szülők elfoglaltak, ha a mindennapi gondok elől menekülni akar valaki, kilépni a taposómalomból, akkor elkezd játszani. És nemcsak a gyerekek. Bármelyik korosztály tagja beleeshet a játék kínálta illúzióvilág csapdájába.
Aztán jön az ördögi kör. Az ember egyre több időt tölt a gép előtt, kezdi elhanyagolni a hobbijait, melyeket régen szeretett (ha egyáltalán volt, itt a könyvben a főhősnél pont abból származott a gond, hogy nem volt kedvenc időtöltése). A baráti kapcsolatok egyre inkább áthelyeződnek a virtuális világba, vagy az „igazi barátságot” az együtt játszás élménye adja. Az is megtörténhet, hogy valós kapcsolatok teljesen leépülnek. A rendszeresen játszó realitásérzéke változik, egyre erősebb „sikerforrás” a számítógépes játékok során elért eredmény. Ha letiltásra kerül sor vagy valamiért nem fér hozzá a géphez (utazás, munka, iskola), akkor az veszekedéseket, dührohamokat eredményez nála, amit a család nem ért vagy képtelen kontrollálni.
Mit érez a függő? Elképzelni sem tudja már az életét a számítógép nélkül, lehangolt, szorongó ha nem játszhat. A hajnalokig elhúzódó játék miatt gyakran fáradt, álmos. Időérzéke leromlik és megfeledkezik biológiai szükségleteiről (evés, ivás, pihenés) a játék közben. Több olyan esetről hallhattunk az utóbbi időben, hogy például egy anya ellátatlanul hagyta a kisbabáját, jó pár fiatal öngyilkos lett, egy német ifjú 16 emberrel végzett egy erőszakos számítógépes játék ihletésére, illetve egy kínai fiú egyeneseb a "halálba játszotta" magát.

A pszichológia szerint a játékszenvedély oka legtöbbször a magány, a befelé fordulás és az önbizalomhiány. Sokan állítják, hogy azért ennyire addiktív, mert azonnali flow élményt nyújt, azaz segítségével elmerülhetünk a jó, felszabadítható élményben, elfeledkezve a külvilágról. (Flow-élmény = az elme működésének olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől energiával töltődik fel, abban teljesen részt vesz, teljesen átadja magát a folyamatnak, és ebben örömét leli. A legtöbb örömmel végzett szabadidős tevékenység ilyen, ami mindenkinek más és más.)

Pont ebben rejlik a veszélye. No meg abban, hogy a játék szinte minden esetben olyan helyzetet teremt, amiben megvan az esélyünk a nyerésre. Az emberi agy jutalmazó központja viszont nem tud különbséget tenni valódi és virtuális jutalom között, és itt van a bökkenő. Ha teljesítünk egy küldetést, vagy következő szintre lépünk egy különösen izgalmas játékban, az agyat endorfin árasztja el, és megvan a mámor, a hihetetlen boldogságérzés. És ebből nyilván minél többet és többet szeretnénk. És még csak székből sem kell felállnunk, hogy elérjük! Mindez a miénk lehet minimális energia befektetésével.

Jellemző, hogy a számítógépes játéktól való függés egészen eddig nem is szerepelt a komoly ellátást igényló pszichiátriai kórképek között. Azt gondolom, az ilyen típusú betegek ellátása nem száz százalékosan megoldott.
Az átlagemberek egyébként is azt gondolják, ez nem valódi függés, hiszen a függő semmilyen szert nem juttat a szervezetébe, amivel mérgezné testét-lelkét. Ezzel szemben a valóság az, hogy az élmény, a függésé nagyjából ugyanaz, mint mondjuk a drog vagy a szesz rendszeres fogyasztása esetén. A betegség kezelése elsősorban antidepresszánsokkal történik, hogy csökkentsék a játék megvonása után gyakran fellépő depressziót, illetve a terapeuta alkalmazhat kognitív viselkedésterápiát. Ez utóbbi a kulcs, pusztán gyógyszerekkel ez a probléma sem orvosolható meggyőződésem szerint. És még a "beszélgetős" terápia is egy eléggé hosszú és erőt igénylő folyamat.

 Végezetül álljon itt egy idézet a Garay-könyvből, amire fentebb hivatkoztam, mit él át az ember, aki túl szoros kötődést alakít ki a virtuális világgal:
"Itt persze felmerül az a kérdés, hogy magamtól eljöttem volna-e? (mármint terápiába) Nem tudom. Hiszek-e abban, hogy meggyógyulok? Nem tudom. Akarok-e én megváltozni? Igen. Ha igen, akkor hogyan? Milyennek képzelem az új, a megváltozott életemet? Semmilyennek. Nem tudom elképzelni. Mit teszek én a gyógyulásomért? Semmit. Tele vagyok kifogásokkal, magyarázatokkal, kibúvókkal. Az, hogy miért nem, mindig könnyebb, mint az, hogy miért igen.
Az az igazság, hogy fáradt vagyok. Sokszor olyan ólmos fáradtság jön rám, ami más, mint amikor az ember elfárad a főzésben vagy a vasalásban. Lelki fáradtság ez, nem testi.  Nem is fáradtság, hanem unottság vagy közöny. Nem találom a megfelelő szavakat. Csak érzem. Minden porcikámban érzem. hogy nevetni kellene, lelkesedni. Ez a "minden mindegy" állapot a legrosszabb. Régebben, amikor még sírtam, akkor utána jobb volt. Megkönnyebbültem. Újabban viszont csak azt érzem, hogy nem semmit egy-egy új naptól, hanem csak azt mondom: majd csak elmúlik ez is, majd csak eltelnek az órák. Ha pedig játszom, akkor elfeledkezem az időről. Talán ezért is esik jól. Csak hát már túlzásba vittem a dolgokat, és nem tudom, hogyan álljak meg a lejtőn."

A közösségi oldalaktól való függés egy másik téma, ennek lélektani hátteréről írni fogok még. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hamarosan ez a jelenség is produkál majd új pácienseket és valószínűleg felkerül a kezelendő lelki bajok sorába.

Kérdés:

Milyen szerepet töltenek be a számítógépes játékok az életedben? Volt-e olyan, ami annyira lenyűgözött, hogy napokig-hetekig el tudtad vele foglalni magad? (Ne félj, nem akarok diagnosztizálni, mindnyájunknak vannak kedvencei, én például odavoltam a Honfoglalóért régen). Van olyan az ismeretségi körödben, akin a függés jeleit tapasztaltad már valaha? Mekkora veszélyt rejt az online játék?