Az öt szeretetnyelv - te melyiket beszéled?

A mai poszt ismét ad majd gondolkodni valót, és mindenkit, aki olvas (és most nem vagytok még sokan), bátorítanék, hogy legyen merész és gondolja végig a bejegyzések címében az aktuális kérdést és nyugodtan válaszoljon. Most úgy gondolom, minden nap fogok kérdéseket feltenni a cikkek után, amelyeket ha alaposabban körüljársz, netán írott formában még meg is örökíted (akár saját célra magadnak, mondjuk napló formájában, akár itt a blogon a poszt alá írt megjegyzés formában, ami természetesen publikus és azt a lehetőséget is magában foglalja, hogy mások reagálnak rá), akkor elindulsz egy érdekes, a fejlődés lehetőségét magában rejtő önismereti úton. 

Ha nincs lehetőséged csoportba, tréningekre járni vagy mindenféle személyiségfejlesztő módszereket kipróbálni (ezekről időnként fogok hírt adni, ha mégis belevágnál ilyesmibe), arra jó megoldás lehet, amit a blog kínál.

A mai cikk arról fog szólni, mi fán is terem az a szeretetnyelv. Minden bizonnyal sokan hallottatok már róla. Egy viszonylag rövid teszt is tartozik hozzá (ide most nem csatolom, de a keresőbe beírva néhány kattintással elérhető több honlapon is. Állításpárokat végigolvasva és a személyes preferenciáidat megadva kiderül, melyek a számodra legfontosabb dolgok a szeretet kifejeződésében. Izgalmas teszt nagyon, mindenkinek ajánlom! Magam is megcsináltam, s bár az eredményt nagyjából sejtettem, érdekes volt látni, hogy a csoportunk többi tagjának milyen különböző dolgok jöttek ki. De hát így szép az élet, és a vesszőparipám, már tudjátok, ahányan - annyifélék!)

Maga az öt szeretetnyelv (Five Love Languages) mint fogalom Gary Chapman amerikai párkapcsolati és házassági tanácsadó fejéből pattant ki, és egészen új keletű, csak 1992 óta használják a terminust szélesebb körben. Igaz, hogy Chapman elsősorban párkapcsolatokra gondolt, ilyen kontextusban utalt a szeretetnyelvre a könyveiben (pl. Egymásra hangolva vagy A szeretet esszenciája), ám ma már általában bármilyen kapcsolatra igaz, tehát baráti, családi, egyéb viszonyokra is rá lehet húzni a sémát.

Jó tudni, hogy nekünk és a másiknak mi a fontos, és ha valami miatt döcög egy kapcsolat, lehet, pusztán csak arról van szó, hogy a másik fél kevésbé tartrja fontosnak vagy nem érti, értékeli azt a fajtáját a szeretet kifejezésének, amit mi használunk előszeretettel. Azt gondolom, sok viszályt és félreértést meg tudnánk előzni, ha mindenki tisztában lenne vele, melyik nyelvet is beszéli. Nyilván azt, amit gyerekkorában a családból mintát kapott, tehát ez is valami olyan, amit a környezet és az ott látott korai tapasztalatok határoznak meg.

Lássuk akkor a konkrét szeretetnyelveket!

S ha már titeket is arra hívtalak, hogy gondoljátok végig és meséljetek, én se teszek mást, példákat is fogok mondani a saját élményeimből.

1. Elismerő szavak: ha ez a szeretetnyelved, akkor a számodra fontos személyektől érkező dicséret vagy bátorítás (amit nem te csikartál ki tudattalan, esetleg fondorlatos módon) rendkívül sokat jelent számodra. Ha azt a szót hallod, hogy "szeretlek", és esetleg még bővebben ki is fejtik neked, miért, a fellegekben érzed magad. A sértéseket viszont nagyon a szívedre veszed, sokáig dolgoznak benned, rombolóan hatnak rád.

Nem tagadom, én is szeretem, ha dicsérnek, és fontos számomra, hogy visszajelzést kapjak másoktól, de nem ez az elsődleges nekem. Viszont sokszor alkalmazom! Tudom, milyen ösztönző tud lenni, így amikor tanítok vagy beszélgetek valakivel, tudatosan mondok pozitív kijelentéseket, elismerem szavakkal, ha valaki ügyes vagy jól csinált valamit, ha valami szép, ha megindít.

2. Minőségi idő: az ilyen ember abból érzi igazán, hogy szeretik, ha kellő mennyiségű (osztatlan) figyelmet kap és adhat. Nem feltétlen a verbalitás, a beszélgetés a fontos, az együttlét ad örömet és energiát. De! Ha a tévé előtt ücsörögnek, és annak világában merülnek el, az nem ér. Az ilyen ember elutasításnak élheti meg, ha nem figyelnek rá eléggé. Ugye ti is ismeritek azt a beszédes kifejezést, hogy társas magány? Sok olyan embert ismerek, aki ebben él és nagyon szenved tőle. Hisz egymás mellett éni más, mint egymással. 

Én tehát azt mondom, elengedhetetlen a jelenlét. Ha veled vagyok, ha az időmet veled töltöm, legyél bárki, akkor száz százalékosan veled akarok lenni, rád figyelni, jelen akarok lenni, és akkor jó nekem, ha ezt te így is érzed. Most már nem titok, nálam ez a fajta szeretetnyelv meghatározó, bár korántsem ez viszi a prímet.

3. Ajándékozás: ez nem arról szól, hogy mindenféle értékes tárgyat adj a másiknak. Elég, ha apróságokkal fejezed ki mit érzel, nagyra becsülésedet, szimpátiádat. És a másik ettől igazán boldognak, valóban megajándékozottnak fogja érezni magát. Ha egy ilyen embernek elfelejted a születésnapját vagy valami számára fontos eseményt, az katasztrófával ér fel, azt gondolja, nem fontos számodra. Ez furán hangozhat, de ilyen típusú ember is van.

Ami engem illet, én adni jobban szeretek. Ha a barátaim, szeretteim ragaszkodása, elismerése nem manifesztálódik kézzel fogható tárgyban, kibírom, sőt fel se tűnik, azt hiszem. Persze, szeretek kapni ajándékokat, vannak dolgok, amiknek különösen, szinte gyermekien tudok örülni (könyv, gyertya, tea, szép füzet, stb.), de ha nem így alakul, semmilyen érzelmi hiányt nem szenvedek el tőle. Erről most csak annyi jut eszembe, hogy van nekem egy kilencéves kis barátnőm (ő hív így, én vagyok a "nagy barátnője", egy szülinapi bulin így mutatott be a vele egykorú kislányoknak, és azóta is tartom magam a megtisztelő címhez). Érzékeny, kedves csajszi, de a kor hatása alól ő se vonhatja ki magát, tudjátok, fogyasztói társadalom, blabla... Egy korábbi szülinapjára apróságokat vittem neki ajándékba (könyv, csoki), és amikor belekukkantott a csomagba, csalódottan kérdezte meg: "Csak ennyi?" Nem haragudtam rá, mert tudom, hogy a mai gyerekek többsége ilyen szellemben nevelődik. Inkább sajnáltam, mert elképzeltem, ha úgy nő fel, hogy a kapott ajándékok alapján fogja megítélni az embereket, vagy ami még rosszabb, a saját értékét, akkor sosem lesz majd boldog felnőtt, s nyilván ugyanezt a mintát adja majd át a jövő generációnak.

4.  Szívességek: ilyen minden olyan "szolgálat", cselekedet, amivel könnyítesz a másik gondján (pl. kitakarítasz, megfőzöl, elvégzel egy feladatot helyette). Ez a típus azt szereti a legjobban, ha azt mondják neki: "Hagyd, ezt majd én megcsinálom!"  Az ilyen ember a restséget, a be nem tartott ígéreteket, illetve ha többletmunkával terhelik meg, elutasításként éli meg.

Számomra ez kevéssé jelentős, de én magam szeretek apróbb figyelmességgel kedvében járni embereknek. Pl. egy teát vagy kávét főzni, megnyomkodni a sajgó vállát valakinek vagy feldobni a hangulatot egy társaságban. De ha ezt senki nem teszi meg a környezetemben, nem dőlök kardomba azonnal. Eszembe jutott egy helyes kis történet a szívességekről. Egy ismerősöm mesélte, akivel együtt tanultunk filmezni anno. Egyedül nevelte a három kamaszodó gyerekét, és állandó belső kényszert érzett arra, hogy a lakásban az összes teendőt megcsinálja helyettük, mígnem egyszer saját kezűleg gyártott kuponokat kapott a gyerekektől, akik úgy gondolták, anyák napjára nem a szokványos dolgok valamelyikével lepik meg mindig fáradt szülőanyjukat. A kuponokon ilyesmi állt: "Egy nagybevásárlás", "Egy mosogatás", "Egy lábmasszírozás", stb. Az anyuka tetszőlegesen használhatta fel a felajánlott tevékenységeket (és nem volt kevés!). Mondanom sem kell, könnyekig meghatódott gyerekei leleményességén, akik így kitalálták a legtitkosabb igényét.

5. Testi érintés: köztudott, ahhoz, hogy valaki jó lelki egészségnek örvendjen, egyes források szerint minimum négy, más szerint tizenöt vagy még sokkal több érintésre van szüksége minden áldott nap. Az értintés jelentőségét nem taglalom itt, sok aspektusból lehetne vizsgálni, és fogom is a jövőben itt a blogon is.

Mindegy, az érintés milyen formáját tapasztalja ez a személy, ölelés. puszi, hátba veregetés (persze barátilag, nem megtaszajtva a másikat), kézfogás, állat vagy ember megsimogatása, érintés a karon vagy vállon, ezek mind a törődés és szeretet apró, de annál biztosabb jelei lehetnek. Az ilyen személynél az érintés hiánya, bezártság,a teljes mellőzöttség érzését váltja ki és pusztító erővel bír. Gondoljunk csak az elhanyagolt kisbabára, akit sosem vesznek fel vagy babusgatnak, ő milyen felnőtté válik?

Bingó! Ez az én igazi szeretetnyelvem. Részben ezért is tanultam nemrég meg egy még kevésbé elterjedt, kellemes, lágy érintéseket alkalmazó masszázsfajtát, de nem erről akarok beszélni most, még ha nagyszerű és nagyon meghitt élményeket nyújtó ajándék is ez a képesség nekem. Tudjátok, mindig eszembe jut valami személyes eset a régmúltból. Most sincs másként.

Már javában cseperedő kiskamasz voltam, amikor a kisebbik öcsém született. Sok időt töltöttem vele, egész nap ajnároztam, és ha mentem érte az oviba vagy cipeltem magammal valahová, mindig a kezembe dugta a kis, ragacsos kezét (most már huszonhárom éves komoly, nálam másfél fejjel magasabb fiatalember, így nehéz elképzelni, hogy valaha én pelenkáztam). Egyszer nálunk nyaralt a kiterjedt rokonságból az egyik, öcsémmel egyidős, nagyon visszahúzódó kisfiú. Családi zűrök voltak, válás, pszichiátriai kezelés alatt álló beteg a családjában. El akartam vinni fagyizni a fiúkat a közeli városba, de végül csak a rokon fiúcska tartott velem. Az utcán megszoktam, hogy az öcsém (aki épp csak túl volt a totyogó koron) mindig automatikusan belecsimpaszkodik abba, akivel éppen közlekedik. Így önkéntelenül nyújtottam a kisfiú felé a kezem, mire ő rázta a fejét, hogy ő erre nem hajlandó, és ott bandukolt mellettem, tőlem egy méterre úgy, olyan árván, hogy majd' a szívem szakadt belé. A zebránál persze nem hagytam, elkaptam a kezét, miközben vádlón nézett rám, miért teszek én ilyen csúfságot, nem szokott ő ehhez hozzá. Biztos nem véletlen, hogy erre az epizódra ilyen élénken emlékszem még ma is. Nekem már akkor is nyilván az érintés volt a legalapvetőbb. Neki meg nem.

A végére értünk az öt szeretetnyelvnek, és most rajtatok a sor.

Neked mi a szeretetnyelved? Esetleg több van? (mert az se kizárt ám)

A hozzád közel állóknak mi a szeretetnyelve? A partnerednek? Ugyanazon a "nyelven" beszéltek vagy sem?

Van-e valamilyen nagyon negatív vagy pozitív tapasztalatod azzal kapcsolatban, amikor valakivel nagyon egyezőek vagy eltérőek (voltak) a szeretet kifejezésére vonatkozó igényeitek?